A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. Tv.) előírásai szerint ügyfeleink a lakáshitel törlesztés utáni személyi jövedelemadó kedvezmény igénybevételére vonatkozóan a mellékletként csatolt leírásból tájékozódhatnak a részletekről
Tovább >>
Tájékoztató
A 2011. évi lakáscélú hiteltörlesztés után igénybe vehető kedvezményekkel kapcsolatosan.
Tisztelt Ügyfelünk!
A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (Szja. Tv.) szerint több feltétel együttes fennállása esetén jogosult a magánszemély a lakáshitel törlesztés utáni személyi jövedelemadó kedvezmény igénybevételére.
A feltételrendszer egyik lényeges eleme az, hogy a törlesztés megkezdésének évében és az azt követő négy adóévben érvényesíthető kedvezmény.
Takarékszövetkezetünk a törlesztés megkezdésének évében és az azt követő négy évben mindazon ügyfelünk részére automatikusan továbbította a kedvezmény érvényesítéséhez szükséges igazolást, amely hitelek megfelelnek a 2006. december 31-én hatályos Szja.tv. 38.$-ában foglalt feltételeknek.
Főszabály szerint tehát a kedvezményt a törlesztés megkezdésének évében és az azt követő négy adóévben lehetett érvényesíteni. Tehát a kedvezményre jogosultak általános esetben utoljára a 2010. évi bevallásukban csökkenthették ezen a címen az adójukat.
Ennek megfelelően tehát Takarékszövetkezetünk utoljára a 2010. évre vonatkozóan továbbított automatikusan érintett ügyfelei részére lakáshitel törlesztéséhez kapcsolódó adókedvezmény érvényesítésére vonatkozó igazolást.
A már említett időbeli korlátozástól függetlenül (azaz akik 2006. év előtt is már törlesztették hitelüket), az Szja. tv. meghatározott élethelyzetekben, az előző szabálytól eltérően, további években is biztosítja a kedvezmény igénybe vételének lehetőségét.
A törvény szerint az időbeli korláton túl azok jogosultak a lakáshitelhez kapcsolódó adókedvezményre, akiknek
- a felvett hitel (külön jogszabály szerinti) megelőlegező kölcsönnek minősül, vagy
- a hitel igénylője a hitel igénylésekor nem volt jogosult (a külön külön jogszabály szerinti) lakásépítési kedvezményre, illetve megelőlegező kölcsönre
és az adott évben (jelen esetben 2011. adóévben) családi pótlékra jogosult (vagy jogosulttá váló) gyermeke van.
A megelőlegező kölcsönre, lakásépítési kedvezményre vonatkozó rendelkezéseket a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001.(I.31.) Kormányrendelet tartalmazza.
A Kormányrendelet 5/A.$ (2) bekezdése szerint megelőlegező kölcsönt gyermektelen vagy egygyermekes fiatal házaspár, ahol a házastársak egyike sem töltötte be a 40. életévét- kérhetett a jövőben megszületendő gyermek(ek)re tekintettel. A megelőlegező kölcsönt csak új lakás felépítésére, vásárlására lehetett igénybe venni (családi ház és ikerház tetőtérben épített, vásárolt lakás esetén nem).
A megelőlegező kölcsön sajátossága, hogy az adósnak a törlesztését a gyermekvállalási határidő eredménytelen letelte után kell megkezdeniük.
Ha a kölcsön egésze megelőlegező kölcsön volt, akkor abban az esetben merül fel a törlesztési kedvezmény érvényesíthetősége, ha a vállalt gyermek nem született meg vagy az adósok elváltak, mielőtt gyermekvállalásukat teljesítették volna, és a kölcsön törlesztése már 2007.január 1-je előtt megkezdődött.
Természetesen ilyen esetben is csak azokra az évekre érvényesíthető a kedvezmény, amikor az adósnak egyébként van már egy másik családi pótlékra jogosult gyermeke vagy a törlesztési időszakban születik gyermeke, aki után családi pótlék jár. Érvényesíthetik a kedvezményt azok is, akik úgy vettek fel lakáscélú hitelt, hogy az nem megelőlegező kölcsön volt, mivel arra nem voltak jogosultak és/vagy lakásépítési kedvezményre sem voltak jogosultak, ha a felvett hitel törlesztését 2007. január 1-je előtt megkezdték és a törlesztés időszakában, van (lett) családi pótlékra jogosult gyermekük.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden olyan – a törvényben előírt feltételeknek egyébként megfelelő nem megelőlegező kölcsönként felvett - lakáscélú hitel esetén is (ha annak törlesztése 2007. január 1-je előtt megkezdődött) érvényesíthető a törlesztési kedvezmény a hosszabb időtartamban, amely mellett a lakás megszerzéséhez a hitelt igénylő (k) a lakásépítési kedvezményt (ún. „szoc.pol” kedvezményt ) nem kapták meg (mert arra nem voltak jogosultak, illetve azt nem is kérték, mert úgy ítélték meg, hogy nem jogosultak rá) és a törlesztés időszakában van (lett) családi pótlékra jogosult gyermekük.
Amennyiben tisztelt ügyfelünk az előbbi feltételeknek megfelel, akkor a törlesztés hatodik évében és az azt követő években is jogosult lehet – az összes többi feltétel együttes vizsgálatának eredményétől függően -, a kedvezmény igénybevételére.
Az adókedvezmény érvényesítésének további feltételei lehetnek:
- a kedvezmény mértéke a hiteltörlesztés 40 százaléka, feltéve, hogy
- a hitel alapján a magánszemély kamattámogatásban részesül, valamint
- a magánszemély által felvett hitel(ek) összege 15 millió forintot nem haladja (nem haladta) meg,
- a kedvezmény mértéke a hiteltörlesztés 30 százaléka, feltéve, hogy
- a magánszemély által felvett hitel(ek) összege a 10 millió forintot nem haladja (nem haladta) meg.
- A hitelfelvételnek a törvényben meghatározott lakás célokat kell szolgálnia;
- A magánszemély által igénybe vehető adókedvezmény maximális összege nem haladhatja meg a 120 ezer forintot;
- Az igénybe vehető adókedvezmény meghatározásakor figyelemmel kell lenni a törvény által meghatározott jövedelemkorlátra is.
Az előbbi feltételek fennállásának vizsgálata ügyfelünket terheli, hiszen pénzintézetünknek nem lehet tudomása pl. arról, hogy Önnek nincs-e esetleg más banknál is hitele, így az Ön által felvett hitel(ek) összege meghaladja-e a 15 vagy 10 millió forintot.
Abban az esetben tehát, amennyiben Ön az alapfeltételek tekintetében már nem jogosult a kedvezmény érvényesítésére, azonban a fent leírt további feltételek fennállta esetén mégis igénybe vehető Ön vagy adóstársa által kedvezmény, kérjük, hogy a honlapunkon szintén megtalálható nyilatkozat kitöltésével és a hitelét kezelő fiókunkhoz való eljuttatásával, kérje azt. Kérjük továbbá, hogy ezen szándékát felénk lehetőség szerint 2012. február 14.-ig eljuttatni szíveskedjék, hogy Takarékszövetkezetünk a NAV illetékes megyei szervezete felé időben eljuttathassa a kedvezmény igénybevételéhez szintén elengedhetetlen adatszolgáltatását.
A leírtakkal, a kedvezmény érvényesíthetőségével kapcsolatos további kérdéseivel kérjük forduljon bizalommal fiókjaink ügyintézőihez.
A "Kérelem SZJA Igazolás kiadására 2011" dokumentum honlapunkon a Dokumentumok/Közlemények/ Lakossági hitel rovatban található.
Polgári Takarékszövetkezet
A rögzített árfolyamon történő végtörlesztéshez szükséges fedezet biztosítására, illetve meglétének igazolására vonatkozó határidő.
Tovább >>Tisztelt Ügyfeleink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Országgyűlés 2011. december 29-én módosította A hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. Törvény 200/B §-át.
A módosítás következtében azon lakossági ügyfeleknek, akik élni kívánnak a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségével legkésőbb 2012. január 30-ig a kölcsönt nyújtó pénzintézet részére a végtörlesztéshez szükséges tejes forint összeget rendelkezésre kell bocsátani átutalással vagy készpénzes befizetéssel.
Amennyiben a végtörlesztéshez szükséges összeget részben vagy egészben kölcsön felvételével kívánják biztosítani, ugyanezen időpontig a Polgári Takarékszövetkezet felé be kell nyújtaniuk a hitelt nyújtó pénzintézet által szabályszerűen kiállított írásbeli nyilatkozatot, melyben kötelezettséget vállal arra, hogy folyósítani fogja a végtörlesztéshez szükséges összeget legkésőbb az ügyfél végtörlesztésre vonatkozó igénybejelentésétől számított 60 napon belül.
Amennyiben továbbra is élni kívánnak a rögzített árfolyamon történő végtörlesztés lehetőségével, kérjük, szíveskedjenek 2012. január 30-ig teljesíteni a fenti feltételeket.
Kérdéseikkel forduljanak egységeink ügyintézőihez!
Tisztelettel:
Polgári Takarék
Tisztelt Ügyfelünk!
Tájékoztatjuk, hogy az alábbi napokon megjelölt devizanemekben a Takarékszövetkezet deviza és valutaműveletek nem végez. Azokat a devizaátutalásokat, amelyek értéknapja a megjelölt devizaszünnapra esik, a Takarékszövetkezet az adott devizanemekben esedékes, következő munkanapi értéknappal hajtja végre.
2012. JANUÁR 16. Minden devizanem( USD, CHF, CAD, GBP, DKK, SEK, NOK,PLN, AUD, EUR, CZK, JPY)
2012. FEBRUÁR 20. Minden devizanem( USD, CHF, CAD, GBP, DKK, SEK, NOK,PLN, AUD, EUR, CZK, JPY)
Megértésüket köszönjük!
Polgári Takarékszövetkezet
Tisztelt Ügyfelünk! Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Polgári Takarékszövetkezet 2011. december 30-án rövidített banki napot tart. Fiókjaink ezen a napon 11 óráig tudják Önt kiszolgálni.
Tovább >>Tisztelt Ügyfelünk!
Ezúton tájékoztatjuk, hogy a Polgári Takarékszövetkezet 2011. december 30-án rövidített banki napot tart. Fiókjaink ezen a napon 11 óráig tudják Önt kiszolgálni.
Amennyiben Ön elektronikus banki szolgáltatásainknak (Euro-Ebank, HomeBank) is felhasználója, úgy felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy az elektronikus banki szolgáltatást nyújtó rendszerünk 2011. december 30. 14.00 óra és 2012. január 1. 24.00 óra közötti időszakban a zárási munkálatok miatt csak korlátozottan lesz használható.
Kérjük, hogy az elektronikus banki rendszerekben ne rögzítsen olyan átutalási tételt, amelynek értéknapja (terhelési napja) 2011. december 31., mert ezen tételek teljesítése nem lehetséges, értéknapját 2012. január 02-re fogjuk módosítani.
Az esetleges kellemetlenségek miatt szíves megértését megköszönve boldog Karácsonyt, és sikerekben gazdag új esztendőt kívánunk!
A deviza átutalási megbízások 2011. október 25 – 2011. november 7. időszakra eső feldolgozási rendje a következő:
Tovább >>
Tisztelt Ügyfelünk!
A deviza átutalási megbízások 2011. október 25 – 2011. november 7. időszakra eső feldolgozási rendje a következő:
Kimenő deviza-átutalási megbízások teljesítési valutanapja
| Átutalási megbízás befogadás napja (12 óráig; pénteken 11 óráig) | EUR, USD | Egyéb (nem EUR, nem USD) devizanemek |
| T+1 | T+2 | |
| 2011.10.25. | 10.26. | 10.27. |
| 2011.10.26. | 10.27. | 10.28. |
| 2011.10.27. | 10.28. | 11.02. |
| 2011.10.28. | 11.02. | 11.03. |
| 2011.11.02. | 11.03. | 11.04. |
| 2011.11.03. | 11.04. | 11.07. |
| 2011.11.04. | 11.07. | 11.08. |
| 2011.11.05. | 11.08. | 11.09. |
| 2011.11.07. | 11.08. | 11.09. |
2011.11.05-én (munkaszombaton) a deviza-átutalások feldolgozása nem történik meg, vagyis ez a nap a deviza-átutalások feldolgozása szempontjából nem tekintendő munkanapnak. Ennek oka, hogy a devizapiacok illetve külföldi partnerbankok szempontjából ezek a napok munkaszüneti napok illetve ezeken a napokon tárgynapi árfolyamjegyzés nem történik.
Polgári Takarékszövetkezet
2011. szeptember 09-11. között a Polgári Takarék szervezésében Tiszaújvárosban került megrendezésre a XIV. ORSZÁGOS TAKARÉKSZÖVETKEZETI LABDARÚGÓKUPA.
Tovább >>2011. szeptember 09-11. között a Polgári Takarék szervezésében Tiszaújvárosban került megrendezésre a XIV. ORSZÁGOS TAKARÉKSZÖVETKEZETI LABDARÚGÓKUPA.
A versenyre 13 fiú- és 8 lánycsapat nevezett: sok-sok takarékszövetkezetet, a Takarék Bank Zrt.-t, a Takinfo Kft.-t, a Tak-Invest Zrt.-t és a Signal Biztosító Zrt.-t képviselve. A rendezvényt pénteken Béke Lászlóné, a Polgári Takarék elnök-ügyvezetője, Bráz György, Tiszaújváros polgármestere és az OTSZ részéről Csépány György nyitotta meg.
Szombaton egész nap zajlottak a selejtezők az eseménynek otthont adó Tiszaújvárosi Sport – Parkban, 4 füves pályán. A rutinos játékvezetők és jegyzőkönyvvezetők munkáját Mészáros László versenyigazgató koordinálta. A sikeres, tartalmas napot egy kellemes esti rendezvény zárta. Az est két fővédnöke Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója és Tóth József, Polgár város polgármestere volt. A programot Domokos Fanni és Liszter Sándor előadásai színesítették.
Vasárnap a női csapatok elődöntőjében a Duna Takarék és Takarék Bank, valamint a Takinfo és a Lakiteleki Takarékszövetkezet küzdött meg egymással. 3. helyen a Takinfo végzett, a döntőben pedig a Duna Takarék és a Lakiteleki Takarékszövetkezet játszott. Az első helyért járó kupát a DUNA TAKARÉK szerezte meg, az eredmény: 1-0.
A férfiaknál a Hajdú Takarék játszott a Fontana Credittel, illetve a Polgári Takarék mérkőzött a Soltvadkerttel. 3. helyen a Soltvadkert végzett. Döntőbe jutott a Polgári Takarék és Hajdú Takarék. Az izgalmas meccs végeredménye 4-0 lett, így sorozatban negyedik alkalommal nyert az ORSZÁGOS TAKARÉKSZÖVETKEZETI LABDARÚGÓKUPÁN a POLGÁRI TAKARÉK CSAPATA, akiknél nem számít, hogy vendégek, vagy a gondos házigazda szerepét töltik be: a győzelem garantált, ha pályára lépnek!
Köszönjük, hogy ismét büszkék lehettünk Rátok!
2011.08.13-án, a Polgári Strandfürdőben rendezték meg a POLGÁRI KISTÉRSÉGI CÉGEK ÉS SZERVEZETEK SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYÉT.
Tovább >>2011.08.13-án, a Polgári Strandfürdőben rendezték meg a POLGÁRI KISTÉRSÉGI CÉGEK ÉS SZERVEZETEK SÁRKÁNYHAJÓ VERSENYÉT. Az eseményt a Polgári Takarék is támogatta, sőt egy csapattal a versenyen is indult. A jó hangulatú rendezvényen a délelőtti szabadedzések után délután 3-kor kezdődtek a versenyfutamok. Sajnos a sorsolásnál az egyik legerősebb csapattal mérkőztünk, ha centikkel is, de alulmaradtunk, így csak a vigaszágon folytathattuk a küzdelmeket. Hogy meglegyen a megfelelő kalóriapótlás, a csapat és kísérői egy igazi polgári cserászkát is készítettek, amiből a rendezvény díszvendége, a többszörös olimpiai és világbajnok Pulai Imre is jóízűen fogyasztott. A reményfutamból sajnos nem jutottunk tovább, de a csapat küzdeni tudása és győzni akarása mindenképp dicséretet érdemel.
Az idén ötödik alkalommal került megrendezésre a „Polgári 3-as foci”. A helyszín természetesen Polgár városa volt.
Tovább >>Az idén ötödik alkalommal került megrendezésre a „Polgári 3-as foci”. A helyszín természetesen Polgár városa volt, ahol három különböző fajtájú pályán zajlottak a meccsek, illetve a döntők. A rangos sporteseményen műfüves, aszfaltos és strandfoci pályákon mérték össze tudásukat a csapatok. A keleti országrészből 15 csapat nevezett, illetve a határon túlról is indult két csapat: Partium színeit Nagykároly települése képviselte, Kárpátaljáról pedig a beregszászi „Beregvidék” nevű csapat érkezett. A 2011. július utolsó hétvégéjén zajló esemény fő támogatójaként a Polgári Takarék ajánlotta föl ebben az évben is az 1 millió forintos fődíjat.
A rendezvény megnyitóján Béke Lászlóné a Polgári Takarék elnök-ügyvezető asszonya vett részt, az ünnepélyes eredményhirdetésen Romos Attila hitelüzletág igazgató adta át a fődíjat.
Helyezettek:
I. Beregvidék (Beregszász)
II. Nagyiván KSE
III. Mad Dogs bp.
IV. Hajdúdorogi Huszárok
A torna különdíjai:
Legsportszerűbb csapat: Hajdúböszörmény Glória
Gólkirály: Berecz Zsolt
Legjobb kapus: Rácz Róbert
Legjobb játékos: Szécsi Barna
Tóth József, a város polgármestere a „Polgári 3-as foci” folytatását ígérte, és bejelentette, hogy 2012. júliusában is megrendezik a különleges sporteseményt. Zárszavában annak a reményének adott hangot, hogy a jövő évi villámtorna oly módon lesz nemzetközi sportturisztikai látványosság, hogy azon csupa magyar csapatok versengenek, mert a Partium (Nagykároly) ÉS Kárpátalja (Beregszász) példáját követve a Felvidékről is érkeznek majd csapatok a „VI. Polgári 3-as foci” rendezvényre.
Hajdúböszörményben 2010. augusztus 14-én, szombaton a Tekergők Sportegyesülete szervezésében, a Hajdúhét keretén belül 14. alkalommal került megrendezésre a Hajdúfutás.
Tovább >>Hajdúböszörményben 2010. augusztus 14-én, szombaton a Tekergők Sportegyesülete szervezésében, a Hajdúhét keretén belül 14. alkalommal került megrendezésre a Hajdúfutás. Az utcai futóversenyen óriási forróságban küzdöttek a sportolók az értékes nyereményekért.
A Hajdúhét számos kulturális és sporteseményei közül ez a futóverseny is nagy hagyománnyal bír. Évről évre növekszik az érdeklődők száma, és az érkezés területi eloszlása, országos szinten. Tervek között szerepel 2011-től, a 15. jubileumi rendezés kapcsán, félmaratoni táv egyéni és váltófutam meghirdetése.
A Polgári Takarékszövetkezet a verseny egyik futamának névadójaként jelentős szerepet vállalt a rendezvény sikeres lebonyolításában. A futam díjazottjainak az értékes nyereményeket a hajdúböszörményi fiókvezető, Csatári Antal adta át az ünnepélyes eredményhirdetésen.
10 korcsoportban 100m-től a 7800m-es távokig a 121 fő vett részt a versenyen. A Polgári Takarék Futam győztesi a következők:
Polgári Takarék futam
1999-2000 korosztály
Lányok
1. helyezett: Szabó Judit, Hajdúböszörmény
Fiúk
1. helyezett: Tomka Joel, Püspökladány
További képek és a teljes eredménylista a www.tekergokse.hu -n.
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) rajzpályázatot hirdet általános iskolai tanulók körében. A rajzpályázat célja a „Magyar Takarék - A hazai bank” megismertetése a magyar ifjúsággal.
Tovább >>Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) rajzpályázatot hirdet általános iskolai tanulók körében. A rajzpályázat célja a „Magyar Takarék - A hazai bank” megismertetése a magyar ifjúsággal. Továbbá az országos rajzversenyen kívül a Polgári Takarék az Osztályok részére is hirdetett meg pályázatot „TAKARÉKOS KISCSILLAGOK OSZTÁLYA” néven.
A pályázati felhívások, és részletek:
Polgári futball siker az országos takarékszövetkezeti tornán! Szeptember első hétvégéjén Soltvadkerten rendezték meg az Országos Takarékszövetkezeti Futball Tornát.
Tovább >>Polgári futball siker az országos takarékszövetkezeti tornán!
Szeptember első hétvégéjén Soltvadkerten rendezték meg az Országos Takarékszövetkezeti Futball Tornát.
11 fiú és 6 lány csapat nevezett az eseményre. A fiúk között ott volt a Polgári Takarék együttese is, és ha már ott volt a hajdú-bihari gárda meg is nyerte a versenyt, sorozatban harmadszor.
A polgári fiúk a csoportmeccsek során a Signál Biztosító csapatát 3-0-ra, a Dunatakarék együttesét 3-2-re, a Fontana Credit Takarékszövetkezetet 3-0-ra, a Szabolcs Takarékot pedig 5-0-ra győzték le. A csapat egyetlen vereségét a csoportmeccsek során szenvedték el, Soltvadkerttől 2-0-ra kaptak ki a polgári focisták.
A döntőbe jutásért a Takinfó gárdájával kellett megküzdeni. De ez a csapat sem jelentett akadályt - 1-0 lett a végeredmény -, majd következett a döntő a két legjobb csapat, a Polgári Takarék és a Soltvadkert között.
Nem bírt egymással a két társaság és végül csak hétméteresekkel dőlt el a kupa sorsa, a polgáriak javára.
Soltvadkerten a polgári fiúk bizonyítottak, nemcsak a pénzügyekhez értenek, hanem focizni is tudnak!
2010. augusztus 14-én Hajdúnánás főterén a biokultúra napja keretében megtartott főzőversenyen a Takarékszövetkezet Hajdúnánási Fiókjának dolgozói is megmérettették magukat.
Tovább >>2010. augusztus 14-én Hajdúnánás főterén a biokultúra napja keretében megtartott főzőversenyen a Takarékszövetkezet Hajdúnánási Fiókjának dolgozói is megmérettették magukat.
A csapat vargányás, káposztás, tésztás harcsát készített bográcsban. A mintegy 5 kg halból, 4 fej káposztából, 4 csomag tésztából álló ételt délre kellett elkészíteni és a zsűri elé tálalni.
A főzés közben számos Ügyféllel találkoztak, beszélgettek.
A kész harcsát káposztalevéllel bélelt, fatányér formán, hozzá illő fehérbor kíséretében szolgálták fel a zsűrinek.
Az ételkülönlegességet az Ügyfelek fogyasztották el, amely olyan nagy sikert aratott, hogy alig fél óra alatt teljesen elfogyott.
Eredményhirdetéskor kiderült, hogy a zsűrinek is ízlett a finom fogás, hiszen az esemény különdíját kapta.
Egy különleges sporteseményt rendeztek meg már harmadik alkalommal 2010. július 31 és augusztus 01.-én Polgáron a Polgári Takarék támogatásával.
Tovább >>Egy különleges sporteseményt rendeztek meg már harmadik alkalommal 2010. július 31 és augusztus 01.-én Polgáron a Polgári Takarék támogatásával.
Három különböző talajú pályán – műfüvön, aszfalton és homokon – 12-12 percet játszottak a csapatok és az összesített eredmény alapján dőlt el, hogy ki lett a győztes.
A szombati selejtezőkből továbbjutott legjobb nyolc együttes közül végül a tornát és az 1 millió forintos fődíjat, óriási küzdelemben a T-Plasztik KLC együttese (Jászladány) nyerte.
A legjobbnak járó díjakat Béke Lászlóné a Polgári Takarék elnök-ügyvezetője adta át.
Térségünkből a legjobban a Glória FC ( Hajdúböszörmény) szerepelt a 4. helyet szerezték meg a böszörményiek. A helyi csapat a Polgár VSE csapata pedig az 5. helyen végzett.
A torna különdíjainak nyertesei:
Az idei focitorna ismét arról győzte meg a szervezőket és a támogatókat, hogy érdemes jövőre is megrendezni a Polgári 3-as focit, így 2011 augusztusában újra pattognak majd a különböző labdák a strandfürdő területén, a versenyen résztvevő csapatok- köztük határontúliak – és a nézők örömére.
Több takarékszövetkezet és a Takarékbank hozzájárulásával, már több mint 25 millió forint összeg érkezett az árvízkárosultak megsegítésére.
Tovább >>Az utóbbi hetek rendkívüli időjárása miatt katasztrófa helyzet alakult ki Magyarország több részén. Különösen óriási károkat okozott az ár és a belvíz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Ebben a térségben emberek ezreit kellett kitelepíteni házaikból és már eddig több mint 100 lakóépület összeomlott. Az ott élők közül sokaknak egy egész élet munkáját tette tönkre a víz.
A Polgári Takarékszövetkezet úgy döntött, hogy 1 millió Ft-tal segíti az árvízkárosultakat és hamarosan a fiókjaiban gyűjtőládákat helyeznek el, így az ügyfeleknek is lehetősége lesz arra, hogy ezen a csatornán keresztül segítsenek a szerencsétlenül járt embereknek.
Az így összegyűlt pénzt a Takarékbanknál nyitott 11500119-00000017 számlájára utalja majd át a Polgári Takarék.
Több takarékszövetkezet és a Takarékbank hozzájárulásával, már több mint 25 millió forint összeg érkezett az árvízkárosultak megsegítésére. A Takarékpont vezető munkatársai felveszik a kapcsolatot a leginkább érintett települések önkormányzataival, hogy közösen döntsenek ezen kezdeményezés során összegyűlt összegnek a felhasználásáról.
Aki teheti segítsen, hogy segíthessünk!